Képernyő átméretezés történt. A további megfelelő működéshez fontos az oldal frissítése. Kérjük, töltse újra/frissítse az oldalt a fenti gombbal, vagy a Ctrl + F5 billentyűkombinációval.

A weboldal Internet Explorer böngészővel nem tekinthető meg!

Ugrás a teljes tartalomhoz.

11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

Tárgy: Vízmérő felújítási-hitelesítési tevékenység végzése

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 

Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen. 

Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 

A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatok benyújtásának helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 311. szoba (Iktató)

Az ajánlat benyújtásának határideje: 
2023. december 18. 14:00

A teljesítés időtartama: 2024. február 1-től 2024. december 31-ig

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető.

Tárgy: Hidegvízmérők beszerzése, konszignációs raktár létesítésével 2024. évre

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat, mintadarab benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2023. november 21. 14:00

Az eredményhirdetés helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2023. november 28. 10:00 

Szerződés hatályba lépésének időpontja: 2024. január 1.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Vegyszerek beszerzése

Teljesítés helye: A Soproni Vízmű Zrt. szolgáltatási területén található telephelyei

Teljesítési időtartama: 2024. február 1-2025. január 31.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának és bontásának helye és határideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311-es szoba
2023. november 21. 14:00

Az eredményhirdetés időpontja:
2023. november 24. 10:00

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepein a szennyvíziszap sűrítése és víztelenítése során alkalmazható ipari flokkuláló vegyszerek beszerzése

Teljesítés helye: a Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepei

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2023. november 16. 14:00

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu 

Tárgy: Társasági nagyfurgon beszerzés

Teljesítés helye: 9400, Sopron, Bartók Béla utca 42.

Kapcsolattartó: Varga Tibor fertődi üzemmérnökség vezető

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 

A Dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz a varga.tibor@sopronivizmu.hu e-mail címre.
Az igénylésnek tartalmaznia kell a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
A Dokumentációt, az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon e-mail-en megküldi az Ajánlattevő számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje:
Ajánlatokat kizárólag e-mail címre történő kézbesítéssel fogadunk.
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42.
E-mail cím: varga.tibor@sopronivizmu.hu

Beérkezési határidő: 2023. szeptember 25. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., Fertődi üzemmérnökség, 9431 Fertőd, Lés-erdő, Üzemmérnökség vezetői iroda
2023. szeptember 25. 10:00

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2023. október

Tervezett teljesítési határidő: 2024. január

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre.

Tárgy: Ajánlatkérés specifikáció SAP-val kapcsolatos feladatok elvégzésére

Teljesítés helye: Sopron, Bartók Béla utca 42.

 Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!

 Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Feladatkiírás” tartalmazza.

 Az ajánlati „Feladatkiírás” megküldéséért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával, továbbá az egyébként a beszerzési eljárásban történő részvétellel kapcsolatos összes költség az Ajánlattevőt terheli. A Soproni Vízmű Zrt. az ajánlatok elkészítéséért az Ajánlattevőnek nem fizet, a benyújtott ajánlatokat sem egészében, sem részeiben nem szolgáltatja vissza. 

Az ajánlati „Feladatkiírás” átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen.

Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.

A „Feladatkiírás”-t az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye:
sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2023. 10. 02  12:00 óra

A szerződések hatálya: 2024. január 1. - 2024. december 31-ig.

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető.

Tárgy: „Petőháza Arborétum lakópark vízellátása, szennyvízelvezetése- I. ütem ”

Teljesítés helye: Petőháza 1133/12 hrsz.-ú ingatlan

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Ajánlati dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a kissne.fejes.ilona@sopronivizmu.hu email-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikusan vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
cím: 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 108. iroda
e-mail: kissne.fejes.ilona@sopronivozmu.hu
határidő: 2023. augusztus 14. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 108. iroda
2023. augusztus 14. 10:30

Munka várható kezdése: 2023. szeptember 10.
Teljesítési határidő: 2023. december 20.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Kissné Fejes Ilona
 +36 30 823 8494
 kissne.fejes.ilona@sopronivizmu.hu 

Tárgy: Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepein a szennyvíziszap sűrítése és víztelenítése során alkalmazható ipari flokkuláló vegyszerek beszerzése

Teljesítés helye: a Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepei

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2023. június 22. 14:00

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu   

Tárgy: Sopron, Faller Jenő utca - Eilat utca DN 200 göv. vízvezeték kivitelezési munkáira BioZinAluminium bevonattal (EN 545 D.2.2. európai szabvány melléklete alapján minősített bevonattal kell rendelkezzen)  861,8 m hosszú vezeték kivitelezési munkáira

Teljesítés helye: Sopron, Balfi utca és Faller Jenő utca

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt az „Ajánlati Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a pajorne@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. Az Ajánlati dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület 311-es szoba
2023. május 16-án 10:00

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2023. május

Tervezett teljesítési határidő: 2023. december 15.

Az Ajánlattevő ajánlatához köteles csatolni nyilatkozatát ajánlata teljes körűségéről és az ajánlatkérő által előírt szerződéses feltételek elfogadásáról, valamint tételes költségvetés kiírást.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre. 

Tárgy: Sopron, Hosszú utcai vízvezeték felbővítése a Lankás utca és a Spárta utca közti DN 100 KPE-ről DN 200 göv. BioZinAluminium bevonattal vezeték kivitelezési munkáira

Teljesítés helye: Sopron, Hosszú utcai vízvezeték felbővítése a Lankás utca és Spárta utca közti szakaszon

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt az „Ajánlati Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a pajorne@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. Az Ajánlati dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület 311-es szoba
2023. április 24. 10:00

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2023. május

Tervezett teljesítési határidő: 2023. október 30.

Az Ajánlattevő ajánlatához köteles csatolni nyilatkozatát ajánlata teljes körűségéről és az ajánlatkérő által előírt szerződéses feltételek elfogadásáról, valamint tételes költségvetés kiírást.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre. 

Tárgy: Soproni Vízmű Zrt. Bük 1. számú és Bük 2. számú szennyvízátemelő felújítás

Teljesítés helye: 1-es átemelő: Bük, Torkos sor Hrsz.: 0231/9; 2-es átemelő: Bük, Gyurácz utca Hrsz.: 6/6

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt az „Ajánlati Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a hajdu.istvan@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. Az Ajánlati dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület 311-es szoba
2023. március 30. 10:00

Az ajánlatbontás helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2023. március 30. 10:30

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2023. április

Tervezett teljesítési határidő: 2023. november 30.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre. 

Tárgy: Vegyszerek beszerzése

Teljesítés helye: A Soproni Vízmű Zrt. szolgáltatási területén található telephelyei

Teljesítési időtartama: 2023. február 1-2023. július 31.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának és bontásának helye és határideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311-es szoba
2023. január 11. 14:00

Az eredményhirdetés időpontja:
2023. január 18. 10:00

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepein a szennyvíziszap sűrítése és víztelenítése során alkalmazható ipari flokkuláló vegyszerek beszerzése

Teljesítés helye: a Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepei

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2023. január 11. 14:00

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu   

Tárgy: Vízmérő felújítási-hitelesítési tevékenység végzése

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 

Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen. 

Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 

A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatok benyújtásának helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 311. szoba (Iktató)

Az ajánlat benyújtásának határideje: 
2022. november 8. 14:00

A teljesítés időtartama: 2023. február 1-től 2023. december 31-ig

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető.

Tárgy: Thermo Gallery diszkrét fotometriás analizátor beszerzése

 Teljesítés helye: Soproni Vízmű Zrt. Laboratórium

Az ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és le tudja szállítani a felhívásban megjelölt mérőműszert.

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a milic.raffai.csilla@sopronivizmu.hu e-mail címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát és e-mail címét. A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg az Ajánlattevő számára.

Az ajánlat benyújtásának és bontásának helye és határideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311-es szoba
2022. október 20. 14:00

Az eredményhirdetés időpontja:
2022. október 24. 10:00

Teljesítés ideje: 2023. január 1- február 28.

A Soproni Vízmű Zrt. piackutatáson alapuló beszerzési eljárás keretében pályázatot ír ki e-számla telefonos népszerűsítése call center szolgáltatással feladatra

Az elvégzendő feladat részletei:

  • A Soproni Vízmű Zrt. felhasználóinak telefonos tájékoztatása az e-számla szolgáltatásról egyszeri alkalommal, annak előnyeiről, a regisztráció módjáról, esetlegesen segítség a regisztrációban. A tájékoztatás megkezdése előtt adatvédelmi nyilatkoztatás.
  • A beszélgetés szövegének szakmai tartalmát a szerződéskötés stádiumában a Soproni Vízmű Zrt. megadja, ennek alapján a beszélgetés felépítését, a konkrét szövegezést és a kifogások kezelését Ajánlattevő vállalja. Az adatvédelmi nyilatkoztatásra – amellyel a felhasználó hozzájárulását kérjük a hívás elején, hogy tájékoztathassuk ajánlatainkról – Ajánlattevőnek egy konkrétan megszövegezett mintát kell biztosítania, amelyet a Soproni Vízmű Zrt. véglegesít.
  • Riport heti rendszerességgel: az elért és nem elért felhasználók összesítése, átadása táblázatos formában (Excel), ebben az esetleges elutasítás okának rögzítése. A beszélgetésekről készült hangfelvételek átadása a kampány végén.
  • Adatbázis mérete: 25.072 db belföldi telefonszám.
  • Vezetékes és mobilszámok megoszlása:  
     - vezetékes 5325 db,
     - mobil 19747 db.

Ajánlattevő nyilatkozzon, milyen ütemezéssel, határidőkkel vállalja a feladat elvégzését 2022. szeptember 12. kezdést feltételezve.

Szerződéses intervallum várhatóan 2022. szeptember-november.

Az ajánlati árat az alábbi módon kérjük megadni:
Sikerdíjas együttműködésre: az elért felhasználók és a sikeres regisztrációk összevetése alapján történik az elszámolás.

Főbb szerződési feltételek:

  • A szerződés mellékleteként adatvédelmi megállapodást is szükséges kötni. A szerződéshez illetve az adatvédelmi megállapodáshoz Ajánlattevőtől kérünk tervezetet.
  • Előlegfizetés nincs.

Fizetési határidő 30 nap.
Késedelmi kötbér: a nettó vállalkozói díj 0,5 %-a/nap, max. 20 %.
Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozói díj 30%-a.

Az ajánlatok benyújtásának módja, határideje: 
Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton kérjük benyújtani, nem szerkeszthető pdf formátumban. A kézbesítési kockázatot Ajánlattevő viseli.

A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu, novak.natalia@sopronivizmu.hu
A benyújtás határideje: 2022. július 20. 14:00

Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az Ajánlattevőnek kell viselnie. Az Ajánlattevő által kidolgozott ajánlatért ellenérték nem igényelhető. Ajánlattevő további tájékoztatást kérhet az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 2 munkanappal.

Kapcsolattartó:
Novák Natália fejlesztési referens
+36 99/ 519 130
novak.natalia@sopronivizmu.hu

Elbírálás:

Jelen beszerzési eljárásban a nyertes Ajánlattevő kiválasztása a legkedvezőbb ajánlati ár alapján történik.
A Soproni Vízmű Zrt. fenntartja a jogot, hogy a beszerzési eljárás bármely szakaszában a feltételeket érdemben megváltoztassa, tárgyalásokat folytasson az Ajánlattevőkkel, valamint hogy a beszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

Eredményhirdetés: 2022. augusztus 15. 14:00

Tárgy: Vegyszerek beszerzése

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának és bontásának helye és határideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311-es szoba
2022. június 10. 14:00

Az eredményhirdetés időpontja:
2022. június 15. 10:00

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepein a szennyvíziszap sűrítése és víztelenítése során alkalmazható ipari flokkuláló vegyszerek beszerzése”

Teljesítés helye: a Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepei

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2022. június 14. 14:00

Eredményhirdetés időpontja: 2022. június 29.

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Büki szennyvíztisztító telepen iszapvonal fejlesztése, dekantercentrifugás iszapvíztelenítő rendszer kiépítése

Teljesítés helye: 9737, Bük 0198/1 hrsz.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.

Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a kover.tamas@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg az Ajánlattevő számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311-es szoba
2022. május 16. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron Bartók Béla u. 42. „A” épület. Műszaki tárgyaló
2022. május 17. 8:00

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2022. május hó

Tervezett teljesítési határidő: 2022. november 30.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre.

Tárgy: Nagylózs Szennyvíztisztító Telep, Iszaphomogenizáló műtárgy építése

Teljesítés helye: 9482 Nagylózs, 067/1. hrsz. (külterület, Röjtökmuzsaj - 85. sz. főút közötti összekötő útról, aszfaltos úton közelíthető meg)

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a varga.tibor@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület 311-es szoba
2022. április 25. 10:00

Az ajánlatbontás helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2022. április 26. 08:00 

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2022. május hó

Tervezett teljesítési határidő: 2023. március 31.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre. 

Tárgy: Társasági kis-és nagyfurgon beszerzés

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42.

Kapcsolattartó: Varga Tibor fertődi üzemmérnökség vezető

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a varga.tibor@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 
E-mail cím: varga.tibor@sopronivizmu.hu
Beérkezési határidő: 2022. március 31. 10:00

Az ajánlatbontás helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2022. március 31. 10:00 

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2022. április

Tervezett teljesítési határidő: 2022. november 30.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre. 

Tárgy: Büki vízműgépház vízkezelés technológiai és nyomásfokozói kapacitás bővítésének vízjogi létesítési engedélyes kiviteli szintű tervezése

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Társaságunk árajánlatot kér az alábbi tervezési és engedélyezési munkára:

Tervezési feladat:
Társaságunk az üzembiztonság és az ellátásbiztonság fenntartása, növelése érdekében a vízellátó hálózaton tervezett fejlesztések figyelembe vételével az érintett vízműgépház, a kapcsolódó vízbázis fejlesztési feladatokat figyelembe véve a vízkezelés technológiai és nyomásfokozói kapacitás bővítésének vízjogi létesítési engedélyes kiviteli szintű tervezését tűzte ki célul. A tervezési feladat részletezése a feladat-meghatározásban olvasható.

Főbb szerződési feltételek:

  • Előlegfizetés nincs.
  • Számlázás: teljesítésigazolás alapján 2 db számla (1 rész- és végszámla) nyújtható be.
    • Részszámla benyújtásának feltétele: a terv Megrendelő általi jóváhagyása (közműnyilatkozat kiadása).
    • Végszámla benyújtásának feltétele: a vízjogi létesítési engedély kiadása, valamint a feladat-meghatározás szerinti tervdokumentáció leszállítása.
  • Teljesítési határidők:
    • Végteljesítés határideje: 2022. szeptember 30.
    • A részteljesítésekhez a Megrendelő határidőt nem köt ki.
  • Fizetési határidő 30 nap.
  • Késedelmi kötbér napi 0,8 %, max. 20 %.

Bírálati szempont:
A legalacsonyabb ajánlati ár (a megadott teljesítési határidők és szerződési feltételek elfogadása alapfeltétel).

Az ajánlatok benyújtásának módja, határideje: Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani.
címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu
határideje: 2022. január 5. 10. óra

Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlattevő által kidolgozott ajánlatért ellenérték nem igényelhető.

Egyéb információk:
Az ajánlati árat a tervezés és engedélyezés összegére megbontva is kérjük megadni.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+36 70 301 30 82
csernyi.robert@sopronivizmu.hu

Tárgy: Nestlé Hungária Kft. telephelyének bővítésével összefüggő ivóvízhálózati fejlesztés vízjogi létesítési engedélyes kiviteli szintű tervezése

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Társaságunk árajánlatot kér az alábbi tervezési és engedélyezési munkára:

Tervezési feladat:
Társaságunk az üzembiztonság és az ellátásbiztonság fenntartása, növelése érdekében a tervezett beruházásból eredő többletterhelés figyelembe vételével az érintett szennyvízelvezető hálózat fejlesztésének vízjogi létesítési engedélyes kiviteli szintű tervezését tűzte ki célul. A tervezési feladat részletezése a feladat-meghatározásban olvasható.

Főbb szerződési feltételek: 

  • Előlegfizetés nincs.
  • Számlázás: teljesítésigazolás alapján 2 db számla (1 rész- és végszámla) nyújtható be.
    • Részszámla benyújtásának feltétele: a terv Megrendelő általi jóváhagyása (közműnyilatkozat kiadása).
    • Végszámla benyújtásának feltétele: a vízjogi létesítési engedély kiadása, valamint a feladat-meghatározás szerinti tervdokumentáció leszállítása.
  • Teljesítési határidők:
    • Végteljesítés határideje: 2022. szeptember 30.
    • A részteljesítésekhez a Megrendelő határidőt nem köt ki.
  • Fizetési határidő 30 nap.
  • Késedelmi kötbér napi 0,8 %, max. 20 %.

Bírálati szempont:
A legalacsonyabb ajánlati ár (a megadott teljesítési határidők és szerződési feltételek elfogadása alapfeltétel).

Az ajánlatok benyújtásának módja, határideje: Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani.
címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu
határideje: 2022. január 7. 10. óra

Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlattevő által kidolgozott ajánlatért ellenérték nem igényelhető.

Egyéb információk:
Az ajánlati árat a tervezés és engedélyezés összegére megbontva is kérjük megadni.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+36 70 301 30 82
csernyi.robert@sopronivizmu.hu

Tárgy: Nestlé Hungária Kft. telephelyének bővítésével összefüggő szenyvízhálózati fejlesztés vízjogi létesítési engedélyes kiviteli szintű tervezése

Tárgy: Árokásó-rakodó gép beszerzés

Teljesítés helye: Soproni Vízmű Zrt. 9431 Fertőd, Léserdő

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a varga.tibor@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Megjelenítendő ajánlati ár: egyösszegű HUF magyar forintban, ÁFA nélkül értendő

Finanszírozás: az egyösszegű ajánlat mellé lízing fizetési konstrukciót is be kell nyújtani

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. 
E-mail cím: sopronivizmu@sopronivizmu.hu vagy varga.tibor@sopronivizmu.hu
Beérkezési határidő: 2021. december 13. 10:00

Az ajánlatbontás helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2021. december 14. 08:00 

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2022. január 

Tervezett teljesítési határidő: 2022. május 30.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre. 

Tárgy: Hidegvízmérők beszerzése, konszignációs raktár létesítésével 2022. évre

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2021. december 8. 14:00

Az eredményhirdetés helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2021. december 17. 10:00 

Szerződés hatályba lépésének időpontja: 2022. január 1.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepein a szennyvíziszap sűrítése és víztelenítése során alkalmazható ipari flokkuláló vegyszerek beszerzése”

Teljesítés helye: a Soproni Vízmű Zrt. szennyvíztisztító telepei

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda (Iktató)
2021. december 1. 14:00

Szerződés hatályba lépésének időpontja: 2022. január 1.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Németh Valentin készletgazdálkodási csoportvezető
+36 20 398-0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Röjtökmuzsaj, Röjtöki u. 152. hrsz. ivóvízhálózat bővítés

Teljesítés helye: Röjtökmuzsaj, Röjtöki u. 150., 151., 152. hrsz.

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda
2021. november 6. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló
2021. november 6. 10:30

Munka várható kezdése: 2022. tavasz
Teljesítési határidő: a munkaterület átadástól számított 120 nap.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+36 70 301 30 82
csernyi.robert@sopronivizmu.hu      

Dokumentáció ide kattintva letölthető.

Tárgy: Újkér - Egyházasfalu ivóvízellátó vezeték összekötése

Teljesítés helye: Újkér - Egyházasfalu közötti 8623. sz. közút

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!

Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.

Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentációt elektronikus levélben igényelhetik a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda
2021. október 30. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló
2021. október 30. 10:30

Munka várható kezdése: 2022. tavasz
Teljesítési határidő: a munkaterület átadástól számított 180 nap.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+36 70 301 30 82
csernyi.robert@sopronivizmu.hu      

Dokumentáció ide kattintva letölthető.

Tárgy: Sarród - Fertőújlak településen új víztorony tervezése

Társaságunk árajánlatot kér a Sarród - Fertőújlak település ivóvízhálózatán kiépítendő új víztorony tervezésérére.

Az elvégzendő feladat a következőket tartalmazza:

  • Részletes kiviteli terv készítése a településrész vízellátását (I. sz. melléklet) biztosító víztorony kiépítéséről.
  • A Megrendelő által jóváhagyott kiviteli tervre előírt tartalommal árazatlan költségvetési kiírás, valamint tervezői költségbecslés készítése.
  • A Megrendelő által jóváhagyott kiviteli tervre vonatkozó vízjogi létesítési engedélyeztetési eljárás lefolytatása, jogerős engedély megszerzése, az ehhez kapcsolódó valamennyi költség viselésével.
  • Az építési munkákhoz szükséges talajmechanikai terv készítése.
  • A tervezéshez szükséges szolgáltatási adatokat (vízfogyasztás, ivóvízhálózat paraméterei, közműtérkép) adatszolgáltatás formájában társaságunktól kell megrendelni. Ennek költségével (250.000,- Ft + ÁFA) az ajánlati ár meghatározásánál számolni kell.
  • Digitális (pdf., dwg) és 3. példány papír alapú tervdokumentáció leszállítása.

A tervezési feladat részletei:

  • A tervezett víztorony javasolt helye: Sarród-Fertőújlak 826 hrsz.-ú ingatlan (meglévő vízműtelep).
  • A tervezendő víztorony töltése a Sarród – Nyárliget közötti tervezett DN 110 KPE távvezetéken (II. melléklet) keresztül történik, külön felszálló töltővezetékkel.
  • A toronytöltés szabályozását a torony lábánál, vízszint által vezérelt elzáróval kell megtervezni. A tervdokumentációhoz mellékelni kell a vezérlés gépészeti, irányítástechnikai terveit.
  • A hálózatot megtápláló, leszálló vezetéket a meglévő DN 125 AC vezetékkel kell összekötni. A csomópontot úgy kell kialakítani, hogy havária, vagy karbantartás esetén lehetőség legyen a települést - a torony kiiktatásával - közvetlenül a töltővezetékről megtáplálni. A csomópontban tűzcsapot is el kell helyezni, melyen keresztül mind a távvezeték, mind a torony öblítése lehetővé válik. A csomópont kialakítása része a tervezésnek.
  • A toronyban mintavételi csapot kell biztosítani az érkező és a távozó vezetéken egyaránt.
  • A torony előtti záraknában vízmérőt kell telepíteni a töltővezetékre. A mérő jelét az irányítástechnikai rendszerbe is be kell kötni.
  • A tárolt térfogat méretezésénél a településrész szociális és tűzivízellátását is figyelembe kell venni.
  • Igényelt statikus hálózati víznyomás: min. 3 bar, max. 5 bar.
  • A tervezett műszaki megoldásnak eleget kell tenniük a Soproni Vízmű Zrt. műszaki követelményeinek. A műszaki követelmények társaságunk honlapján elérhetőek.

Főbb szerződési feltételek:

  • Előlegfizetés nincs.
  • Számlázás: teljesítésigazolás alapján 2 db számla (1 rész- és végszámla) nyújtható be.
  • Részszámla benyújtásának feltétele: a terv Megrendelő általi jóváhagyása (közműnyilatkozat kiadása), digitális tervdokumentáció, valamint árazatlan költségvetési kiírás és tervezői költségbecslés leszállítása.
  • Végszámla benyújtásának feltétele: a vízjogi létesítési engedély kiadása, valamint a kiírás szerinti tervdokumentáció leszállítása.
  • Teljesítési határidők:
      - Részteljesítés határideje: 2022. március 1.
      - Végteljesítés határideje: 2022. június 30.
  • Fizetési határidő 30 nap.
  • Késedelmi kötbér napi 0,8 %, max. 20 %.

Bírálati szempont:

  • A legalacsonyabb ajánlati ár (a megadott teljesítési határidők és szerződési feltételek elfogadása alapfeltétel).ű

Az ajánlatok benyújtásának módja, határideje:

  • Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani.
  • A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu
  • A benyújtás határideje: 2021. október 11.

Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlattevő által kidolgozott ajánlatért ellenérték nem igényelhető.

Egyéb információk:
Az ajánlati árat a tervezés és engedélyezés összegére megbontva is kérjük megadni.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+36 70 301 30 82
csernyi.robert@sopronivizmu.hu

Mellékletek:
1. sz. melléklet: Helyszínrajz (települési alaptérkép, meglévő közművek)
2. sz. melléklet: Helyszínrajz (tervezett vezeték)

Tárgy: Sopron, Hunyadi J. u., Borsmonostori u. - Hunyadi u. 22. közötti szakaszán szennyvízcsatorna idegenvíz terhelésének csökkentése I. ütem (Cc-1-1 – Cc-1-5 aknaköz) megépítése

Teljesítés helye:          Sopron, Hunyadi utca

Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus postai úton, vagy személyesen kérjük benyújtani.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311. iroda
2021. szeptember 22. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló
2021. szeptember 22. 10:30

Munka várható kezdése: 2021. október vége
Teljesítési határidő: a szerződéskötéstől számított 180 nap.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+36 70 301 30 82
csernyi.robert@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Sopronkövesd, Franciska Lakópark csapadékvíz-elvezetése I. ütem

Teljesítés helye: Sopronkövesd, Fülesi út – Panoráma u. – Liget u. –Diós köz
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a kalman.zoltan@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő 2 munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311.-es szoba. 
2021. július 26. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló. 
2021. július 26. 11:00
A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani!

Munka várható kezdése: 2021. augusztus 25.
Teljesítési határidő: 2021. november 30.

További információkérés esetén az alábbi személyek állnak rendelkezésükre:
Kálmán Zoltán
+36 20 468 6565
kalman.zoltan@sopronivizmu.hu      

Tárgy: Útburkolat helyreállítási munkálatok – Sopron, Ágfalva, Fertőrákos, Harka, Kópháza

Teljesítés helye: Sopron, Ágfalva, Fertőrákos, Harka, Kópháza
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Jelen eljárással kapcsolatos információkat a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani az Ajánlatkérőhöz, a nemeth.valentin@sopronivizmu.hu e-mail címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó  nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő két munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

 Az ajánlat benyújtásának helye és határideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület 311. szoba (Iktató) 
2021. május 26. 14:00

Az eredményhirdetés helye és időpontja:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42., „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2021. május 31. 10 óra
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. június

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Németh Valentin
+36 20 398 0317

2021. április 12. 14:00

Az eredményhirdetés helye és időpontja: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42., „A” épület földszint, Műszaki tárgyaló
2021. április 26. 10 óra 
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. május

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre: 
Németh Valentin 
+36 20 398 0317
nemeth.valentin@sopronivizmu.hu

Tárgy: Sopron, Kuruc-domb sor, Bercsényi utca vízvezeték rekonstrukció

Teljesítés helye: Sopron, Kuruc-domb sor, Bercsényi utca
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Jelen eljárással kapcsolatos információkat a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani az Ajánlatkérőhöz, a csongradi.zoltan@sopronivizmu.hu e-mail címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó  nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2021. március 19. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2021. március 19. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. április
Teljesítési határidő: a munkaterület átadástól számított 40 nap.

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Csongrádi Zoltán
+36 20 555 48 01
csongradi.zoltan@sopronivizmu.hu

Tárgy: Fertőszentmiklós, Városközpont 1833/1-55 hrsz.-ú ingatlanok vízellátása és szennyvízelvezetése

 Teljesítés helye: Fertőszentmiklós, Városközpont 1177/11, 1203/2, 1833/1-55 hrsz.-ú ingatlanok
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Jelen eljárással kapcsolatos információkat a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani az Ajánlatkérőhöz, a kalman.zoltan@sopronivizmu.hu e-mail címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó  nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő 2 munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

 Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje: 
2021. március 18. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2021. március 18. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. április
Teljesítési határidő: 2021. szeptember 30.

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Kálmán Zoltán
+36 20 468 6565
kalman.zoltan@sopronivizmu.hu

Tárgy: Sopronkövesd, Franciska Lakópark vízellátása és szennyvízelvezetése I. ütem

Teljesítés helye: Sopronkövesd, Kossuth u. - Fülesi út - Panoráma u. - Liget u. - Diós köz
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Jelen eljárással kapcsolatos információkat a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani az Ajánlatkérőhöz, a kalman.zoltan@sopronivizmu.hu e-mail címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó  nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő 2 munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2021. február 10. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2021. február 10. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. március
Teljesítési határidő: 2021. június 30.

 További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Kálmán Zoltán
+36 20 468 6565
kalman.zoltan@sopronivizmu.hu

Tárgy: Ágfalva, Lépesfalvi utca, ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítés I. ütem:

- Ivóvízhálózat: V01 - V02 csp. között
- Szennyvízhálózat: SzM01 - Sz02 aknaköz
- I., II., III., IV. jelű ingatlanok bekötései

Teljesítés helye: Ágfalva, Lépesfalvi utca
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 
Jelen eljárással kapcsolatos információkat a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzőemn elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést küvető munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára. 

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2021. február 5. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2021. február 5. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. március
Teljesítési határidő: a munkaterület átadástól számított 60 nap

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+30703013082
csernyi.robert@sopronivizmu.hu 

Tárgy: Sopron, Lővér fürdő ingatlanon belüli szenny- és csapadékvíz elvezető hálózat javítása

Teljesítés helye: Sopron, Lővér krt. 7213/1 hrsz.
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. A benyújtás címe: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje: 
2021. január 27. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2021. január 27. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. február 1.
Teljesítési határidő: 2021. március 5.

Jelen eljárással kapcsolatos információkat a „Dokumentáció” (felmérési helyszínrajz, jegyzőkönyv) tartalmazza. A helyszín megtekintésével kapcsolatban az alábbi elérhetőségen kaphatnak tájékoztatást. 
Csernyi Róbert
+30703013082
csernyi.robert@sopronivizmu.hu 

Az ajánlatadással kapcsolatos egyéb információ:
Az ajánlatot az alábbi megbontásban kérjük megadni:
1. Csatornaépítés (bontás, földmunka, csatornafektetés, aknafelújítás)
2. Betonburkolat helyreállítás
3. Zöldterület helyreállítás (tereprendezés, gyeprács, füvesítés)

Tárgy: Vízmérő felújítási-hitelesítési tevékenység végzése

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatok benyújtásának helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 311. szoba (Iktató

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2021. január 22. 14:00

Az eredményhirdetés helye és időpontja:
9400 Sopron, Bartók Béla utca 42., „A” épület I. emelet, Gazdasági Tárgyaló
2021. január 27. 10:00 

A teljesítés időtartama: 2021. február 1-től 2022. december 31-ig

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető.

Tárgy: Sopron, Ikva medrében lévő bal parti szennyvízcsatorna kiváltása, I. ütem (Ikva alatti átkötés a Tűzoltó közben)

Teljesítés helye: Sopron, Tűzoltó köz, Ikva meder 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani mindkét alábbi címre:  sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje: 
2020. december 15. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2020. december 15. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munkavégzés ideje: 2021. május 15-től június 15-ig

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+30703013082
csernyi.robert@sopronivizmu.hu 

Tárgy: Sopron - Harka közötti ivóvíz távvezeték felbővítése (III. szakasz: Gida patak utca - Harka település)

Teljesítés helye: Sopron -  Harka összekötő út (8645 sz.) melletti terület
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 
Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. 
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani az alábbi címre: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2020. december 1. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló 
2020. december 1. 10:30
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2021. február
Teljesítési határidő: a munkaterület átadástól számított 90 nap.

További információkérés esetén az alábbi személy áll rendelkezésükre:
Csernyi Róbert
+30703013082
 csernyi.robert@sopronivizmu.hu 

Tárgy: Vízmérő felújítási-hitelesítési tevékenység végzése

Teljesítés helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt kivitelezési munkát! 
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 
Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen. 
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 
A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatok benyújtásának helye: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. 311. szoba (Iktató)

Az ajánlat benyújtásának határideje: 
2020. december 18. 14:00

A teljesítés időtartama: 2021. február 1-től 2023. december 31-ig

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető.

Tárgy: Társasági honlap megújítása

Teljesítés helye: Sopron, Bartók Béla utca 42.
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati feladatkiírásért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 
Az Ajánlati feladatkiírás átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a novak.natalia@sopronivizmu.hu e-mail-címen. 
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
Feladatkiírást az Ajánlatkérő az igénylést követő 2 munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani mindkét  címre: sopronivizmu@sopronivizmu.hu, novak.natalia@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2020. október 30. 14:00

Eredményhirdetés tervezett időpontja: 2020. november 25.

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető. 

Tárgy: Társasági kis- és nagyfurgon beszerzés

Teljesítés helye: 9400, Sopron, Bartók Béla utca 42. 
Kapcsolattartó: Varga Tibor fertődi üzemmérnökség vezető 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 
A Dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz a varga.tibor@sopronivizmu.hu e-mail címre. 
Az igénylésnek tartalmaznia kell a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 
A Dokumentációt, az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon e-mail-en megküldi az Ajánlattevő számára.

Az ajánlat benyújtásának helye: 
Ajánlatokat kizárólag postai vagy e-mail címre történő kézbesítéssel fogadunk.
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42.
E-mail cím: sopronivizmu@sopronivizmu.hu vagy varga.tibor@sopronivizmu.hu

Beérkezési határidő: 
2020. július 27. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., Fertődi üzemmérnökség, 9431 Fertőd, Lés-erdő, Üzemmérnökség vezetői iroda
2020. július 28. 10:00

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2020. augusztus
Tervezett teljesítési határidő: 2020. december 20.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre.

Tárgy: Sopron, Pesti Barnabás utca szennyvízcsatorna hálózat bővítés kivitelezése

Teljesítés helye: Sopron, Pesti Barnabás utca 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést! 
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt. 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület 311-es iroda. 
2020. július 28. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló
2020. július 28. 10:10

Munka várható kezdése:        2020. október 1.
Teljesítési határidő:                2021. május 31.

További információval sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen állunk rendelkezésükre.

Tárgy: Társasági honlap megújítása – újratervezés, adatmigrálás, üzemeltetés

Teljesítés helye: Sopron, Bartók Béla utca 42.
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati feladatkiírásért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 
Az Ajánlati feladatkiírás átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a novak.natalia@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 
Feladatkiírást az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon belül elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye: novak.natalia@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje:
2020. július 31.

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2020. szeptember 1.
Tervezett teljesítési határidő: 2020. november 30.

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető. 

Tárgy: "Röjtökmuzsaj - Ebergőc települések szennyvizeinek átforgatása a Nagylózsi szennyvíz tiszíttó telepre" tárgyú kivitelezési munka keretében megvalósuló, ScNY-1-0 jelű, D 110 KPE szennyvíznyomó vezeték fektetése a 0+557,0 - 0+757,7 kmsz. közötti szakaszon

Teljesítés helye: Röjtökmuzsaj, Röjtöki utca 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
A Dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a csernyi.robert@sopronivizmu.hu címre. 
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 
A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon megküldi az Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani.
A benyújtás címe és határideje: csernyi.robert@sopronivizmu.hu
2020. június 9. 8:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. "A" épület Műszaki tárgyaló
2020. június 9. 8:15
(A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.)

Munka várható kezdése: 2020. július 1.
Teljesítési határidő: 2020. augusztus 15.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre a megadott időszakok szerint.

Tárgy: Nagylózs Szennyvíztisztító Telep, Szilárd-folyadék fázisszétválasztás fejlesztése, Gépi rács cseréje

Teljesítés helye: 9482 Nagylózs, 067/1. hrsz. (külterület, aszfaltos úton megközelíthető)
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
A Dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a varga.tibor@sopronivizmu.hu címre. 
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon megküldi az Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Levelezési cím: Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. Beérkezési határidő: 2020. május 25. 10:00
A közismert vészhelyzetre való tekintettel ajánlatokat kizárólag postai kézbesítéssel fogadunk. 

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., Fertődi üzemmérnökség, 9431 Fertőd, Lés-erdő, Üzemmérnökség vezetői iroda
2020. május 26. 10:00

Szerződéskötés tervezett időpontja: 2020. június 15.
Tervezett teljesítési határidő: 2020. november 30.

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre a megadott időszakok szerint.

Tárgy: Soproni szennyvíztisztító telep, nagyátemelő gépház átemelő szivattyúk cseréje.

Teljesítés helye: Soproni szennyvíztisztító telep 
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
A Dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a 2020. június 1 – június 4. közötti időszakban a kovacs.tibor@sopronivizmu.hu címre. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon megküldi az Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje: 
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület. 311-es szoba.
2020. június 10. 10:00

A beadott ajánlatokról ajánlatkérő emlékeztető kerül összeállításra, melyet megküldünk az ajánlatadóknak.

Munka várható kezdése: 2020. szeptember 30.
Teljesítési határidő: 2021. április 30. 

További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre a megadott időszakok szerint.

Tárgy: A Nagycenki- és Nagylózsi Vízellátó Rendszer összekapcsolása

Teljesítés helye: Nagylózs - Pinnye összekötú 8628. sz. út melletti terület
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza. 
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket. 
Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a csernyi.robert@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét. 
A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára. 

Az ajánlatokat elektronikus úton kérjük benyújtani. 

A benyújtás címe és határideje: 
sopronivizmu@sopronivizmu.hu
2020. május 5. 10:00

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló
2020. május 5. 10:30 
A jelenlegi járványügyi helyzetben a bontás során a személyes megjelenés feltételeit nem tudjuk biztosítani.

Munka várható kezdése:            2020. július 15.
Teljesítési határidő:                    2020. november 30.

 További információval a fent megjelölt személy áll rendelkezésükre a megadott időszakok szerint.

Tárgy: Tehergépjármű (pick-up) beszerzés

Teljesítés helye: Sopron, Bartók Béla utca 42.
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
Az Ajánlati dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a milic.ferenc@sopronivizmu.hu e-mail-címen. Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
A Dokumentációt az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye és határideje:
milic.ferenc@sopronivizmu.hu e-mail címre, 2020. április 29. 10:00 óráig

Az ajánlatbontás helye és ideje:
Soproni Vízmű Zrt., 9400 Sopron, Bartók Béla u. 42. „A” épület Műszaki tárgyaló
2020. április 30. 10:30

A beszerzés várható kezdése:            2020. május 5.
Teljesítési határidő:                            szerződéskötést követő 3 hónap

További információval Milic Ferenc (milic.ferenc@sopronivizmu.hu) áll rendelkezésükre munkanapokon 8-16 óráig.

Tárgy: Indikatív ajánlatkérés a számlalevelek és felszólítások előállítása, postára adása, és az előállított dokumentumok archiválása

Teljesítés helye: Sopron, Bartók Béla utca 42.
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Dokumentáció” tartalmazza.
Az ajánlati dokumentációért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
A Dokumentáció átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz a sopronivizmu@sopronivizmu.hu címre.
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
A Dokumentációt Ajánlatkérő az igénylést követő két munkanapon belül honlapján hozzáférhetővé teszi az Igénylő (Ajánlattevő)  számára.
Az indikatív ajánlatok elektronikus formában is benyújthatók.

Az indikatív ajánlatok beérkezésének határideje: 2020. április 27.

További információ a fent megjelölt e-mail címen kérhető.

Tárgy: Ajánlatkérés specifikáció SAP-val kapcsolatos feladatok elvégzésére

Teljesítés helye: Sopron, Bartók Béla utca 42.
Ajánlatkérő kijelenti, hogy az ajánlattételi felhívásra bárki ajánlatot tehet, aki megfelel a követelményeknek, és képes teljesíteni a felhívásban megjelölt beszerzést!
Jelen eljárással kapcsolatos mindennemű információt a „Feladatkiírás” tartalmazza. 
Az ajánlati feladatkiírásért, illetve az ajánlat benyújtásáért a Soproni Vízmű Zrt. nem kér ellenértéket.
Az Ajánlati feladatkiírás átvételét, megküldését megelőzően elektronikus levélben igénylést kell benyújtani Ajánlatkérőhöz, a sopronivizmu@sopronivizmu.hu e-mail-címen.
Az igénylés tartalmazza a beszerzés tárgyát, az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, az igénylő telefonszámát, e-mail címét.
Feladatkiírást az Ajánlatkérő az igénylést követő munkanapon elektronikusan küldi meg Igénylő (Ajánlattevő) számára.

Az ajánlat benyújtásának helye: sopronivizmu@sopronivizmu.hu

Az ajánlat benyújtásának határideje: 2019. december 15.

Munka várható kezdése: 2020. január 1., mely kettő év időtartamra szól